Hiszem, hogy a “nem!” kimondásának képessége szükséges jellemvonás az ember számára. Mindenki, aki nem túl lusta, kötelet csinál azokból, akik nem tudnak nemet mondani. A rokonoktól a kollégákig.
A férjem egyike azoknak a megbízható embereknek. Nem tudom, hogyan boldogult volna nélkülem, de sejtem. Szergej, a férjem, egy kedves, érzékeny ember. Könnyebb neki visszafelé menni, mint megvédeni a döntési szabadságát. Így aztán rokonok és kollégák lógtak a nyakán.
De aztán találkozott velem. Igazából nem is vagyok olyan szörnyű botrányhős. De ha valaki a nyakamba akar ülni, azonnal lelép. Ha ehhez hozzáveszed a parancsoló hangomat, akkor megérted, hogy velem senki sem akar szórakozni… A férjem szüleinek három fia van. És mindegyiküknek saját autója van.
De az apósomék valamiért mindig a férjemhez fordulnak, ha el kell menniük valahova. Három hónapja voltunk házasok, és minden hétvégén vagy az anyósom, vagy az apósom felhívta a fiamat, és követelte (követelte, nem kérte), hogy vigye el őket valahová. Azon a hétvégén az anyósom hívott, és követelte, hogy a fiam vigye el a nővéréhez.
Felvettem a telefont, és nyugodtan emlékeztettem anyósomat, hogy van még két másik fia, és Szergej nem mehet, mert más terveink vannak velük.
Anyósom azonnal ordítani kezdett: “Te egy senki vagy! Ne merészelj dönteni a fiam helyett!”. Még nem tudta, hogy ellenjavallt rám emelni a hangját. Mert válaszul… úgy kiabáltam vele, hogy szerintem még az anyósom is leült.
Mindenesetre sem ő, sem a férje, sem a többi vitatkozó husky nem jön többé a férjemhez parancsokkal…
Vagy vegyünk egy ravasz kollégát, akinek sikerült rávennie a férjemet, hogy minden ünnepnapon ő legyen helyettem szolgálatban. Állítólag neki családja van. És nekünk nincs családunk? Mindegy, most a férjem otthon van az ünnepekre… És hadd hívjanak szabotőrnek. De én megvédem a családom békéjét!
