Rendszerszintű a fenét. A korrupció maga a rendszer

Azt hiszem, e maffiaállam nem Magyarország belügyeként fog megdőlni, és abból majd jól nem lehet kijönni. Fogalmam sincs, hogyan. Úgy látom, a dicsőséges nagyurak minden veszélyérzete elmúlt, bár lehet, hogy némi félelem jele ez a militáns fütyürészés a pincében. Ezt a rezsimet nagyon megszívta Magyarország. Lehet okokat, felelősöket keresni, de minél színesebb és rikítóbb a NER-valóság, illetve a NER-jövő, annál sötétebb lesz.” (Parti Nagy Lajos)

Derűs, kulturált jó reggelt kívánok mindenkinek! Dacára annak, vagy éppen azért, mert megközelítőleg se derűs, civilizált irányba halad a világ. Különös tekintettel az Izrael ellen irányuló, szombat óta tartó brutális terrortámadás borzalmaira, a több mint másfél éve tartó ukrajnai háborús mészárlás borzalmaira, de gondolhatunk itt akár az európai szélsőségesek erősödésére, nem utolsó sorban az Elon Musk– vagy Tucker Carlson-féle ripacspojácák, feketeöves dezinformátorok, manipulátorok, kisebb vagy nagyobb befolyással bíró szellemi kútmérgezők, pénzemberek és véleményformálók közveszélyes ügyködésére, akik a technikai fejlődéssel arányosan elhülyülő emberiség még mélyebb intellektuális nyomorba döntésén és hergelésén fáradoznak. Tudatosan vagy öntudatlanul, megélhetési okokból vagy szórakozásból, teljesen mindegy. Hogy az említettek – és rajtuk kívül vannak még rengetegen, csak legfeljebb nincs akkora vagyonuk, mint az X (lánykori nevén: Twitter) tulajdonosának – történetesen az Orbán-kormány ideológiai szövetségesei, az számunkra külön dermesztő lehet. Nyilván nem mindannyiunk számára, nem is akarok én senki másnak a nevében beszélni, ahogy mimagyarokorbánviktornak szokása arra hivatkozva, hogy akit megválasztanak az ország élére, az attól kezdve ő az ország, ő a nemzet, ő az egyélőisten.

Az szerintem szörnyű, hogy miközben Sándorpalotáné (azaz az orbánista, békepárti magyar államvezetés) a Tesla- és X-vezérhez dörgölőzve szabadságharcol a családokért, miközben a Hamász terroristái gyerekeket mészárolnak le, csecsemőket fejeznek le Izraelben, az X nevű platformon erőszakos és terrorista tartalmakat terjesztenek, olyan régi videókat hoznak le gátlástalanul, mintha azok most történtek volna vagy éppen hamis fotóknak biztosítanak teret. Nem áll össze a fejemben ez az egész kortárs magyar lealjasodás. Ez, hogy terroristák gyilkolnak le válogatás nélkül ártatlan civileket Izraelben, civilek halnak meg számolatlanul Gázában, a világ leggazdagabb embere meg játssza az idiótát, akinek fogalma nincs, hogy egészen pontosan milyen hamis, az erőszak dicsőítéséről szóló tartalmak vannak az oldalán, és ezt az erkölcsi vakondtúrást tartja példaképnek, hivatkozási alapnak, harcostársnak a normalitás utolsó képviselői egyikének a nyugat-európai kultúrkörben magát önként, dalolva páriává züllesztő, békepárti Orbán-kormány.

Az, amelyik a normalitás nevében kicenzúráztatja a magyar Nobel-díjas tudós tanári szakma becsületének visszaállítását sürgető kijelentéseit az állami hírügynökség tudósításából, a fősodratú propagandaszennylap propagandavideójából, majd van pofája a Magyar Kormány lógó alatt futó reklámvideóban büszkélkedni Karikó Katalinnal és Krausz Ferenccel, mintha személyesen a korrupció kormányának sikere lenne ez a két friss magyar elismerés. Bárkinek a sikerére két másodperc alatt felcsimpaszkodnak, a kudarcaiknak pillanatok alatt megtalálják a gazdáját. Lényegében ezzel telt az elmúlt tizenhárom évük. Nem, az nincs benne a kormányzati közérdekű melldöngetésben, hogy az okádék módon cenzúrázott Krausz professzor a díjjal járó pénzt a háború sújtotta Ukrajnában élők megsegítésére ajánlotta fel és az sincs benne, hogy rendkívüli aggodalommal figyeli a magyarországi tanári szakma megbecsülésének fájdalmas hiányát. Azt már ide se hozom, hogy az sincs benne a manipulációs propagandafilmben, hogy nem mellesleg a korrupt kormány miatt leállt az Erasmus- és a Horizon-program is, mert a regnáló politikai hiénáknak fontosabb, hogy az állam alól kiprivatizált egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiban pártkáderek, valamint a párt tányérját és talpát nyaló, megbízható, hűséges szolgák üljenek, mint hogy hol fog tartani ez az ország 20-40-60 év múlva, amikor Orbán király legfeljebb rossz emlék és történelmi tananyag lesz. Nem csupán a Kiss, Láng, Vermes tanár bácsijainkra tesznek nagy ívben, nemcsak a közoktatási rendszert taszították el a latin-amerikanizálódás meredek lejtőjén, és szakították le a fejlett országoktól, ahol egyre több közpénzt fordítanak az oktatásra, hanem az egyetemi hallgatók, oktatók, kutatók, és mindenféle tudományos érdeklődésű fura szerzetek jelenére és jövőjére is ívesen tesznek.

Ebben az elcseszett burleszkben, ebben a szolgákban és cselédekben bővelkedő országnyi Patyomkin-faluban, ahol már rég nem lehet annyit inni se, hogy az ember meg tudjon feledkezni arról, hogy amit lát, az tényleg van, ahol szerintem az alkohol helyett/mellett elfogyasztott füves cigi se segítene az átmeneti felejtésben (üzenném az elején idézett, éppen ma 70 éves Parti Nagy Lajosnak, akinek még sok-sok alkotó erőt és időt kívánok, és/mert akinek a munkássága egy kicsit elviselhetőbbé teszi ezt az abszurdot, ami körülvesz) nem a kiművelt emberfők, hanem a kontraszelekció az úr. A kontraszelekció és a szolgaság.

Az a sztori, amit a Telex megírt a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum szerda délutáni ünnepélyes átadásáról, szerintem Rákosi-Kádár-korszaknak is dicséretére vált volna. Hogy ott rohad, ott ázik be, ott omladozik és hullik szét az iskola, ahol van (tetszettek volna egyházi fenntartásba kerülni, akkor most nem ez lenne, ugye), de jön a „magas rangú vendég” a legmagasabb szintről átadni a nyomorúságot, ezért a látogatás előtti héten elkezdik szorgosan rendbe tenni azt az útvonalat, amelyen az államtitkár végighalad. Amit nem lát, azt hagyják tovább rohadni. Kifestik a főfolyosót, ablakokat és ajtókat mázolnak, virágot ültetnek, mert jön a rendőrminisztériumi Maruzsa államtitkár, és legyen megelégedve, ha már vágja a szalagot. Ez az a nem tudom pontosan mihez értő Pintér-segéd, aki azzal idomította a táplálékláncban alatta szorgoskodó cselédeket, hogy rohadt nagy bajban lennének, ha mindig igazat kellene mondaniuk, úgyhogy odaseneki, nyugodtan hazudjanak. És ebben nem az a valami, hogy állítólag most is vannak részei az iskolának, ahol esik lefele a vakolat, nem az a valami, hogy az ún. ünnepélyes átadón csak egyes tanárok és diákok vehettek részt, akik erre meghívót kaptak, a ketteseknek el kellett hagyniuk az iskola épületét, hanem hogy van szorgos, lelkes cseléd, jobbágy, aki ehhez a műsorhoz asszisztál, hajlong és bokázik, mert jön a magas rang. Hát ahol Maruzsa a magas rang, ott nemhogy a Karikó Katalinoknak és a Krausz Ferenceknek nem terem babér, de senki másnak se.

Ezt a rezsimet tényleg megszívtuk. És nemcsak azok, akik már 8 éve is, 13 éve is látták, hogy mire megy ki ez az egész, hanem azok is, akik most kezdik kapizsgálni, hogy hát az Orbán család tényleg korrupt, mint az állat. És így sem következik ebből nagyjából semmi, mert szerintem tragédia, hogy a fideszes rajongók még mindig alig egyharmada (32%) gondolja azt, hogy központilag szervezett jelenség a magyarországi korrupció és hogy a kipcsak fővezér is, a gázszerelője is és a veje is korrupt. (via Medián) Attól még jó kérdés, hogy hol van még egy ilyen hely Európában, ahol áll a köpcös illiberális utcai harcos miniszterelnök (aki pont leszarja a kórházak adósságát, a recessziót, a minden jel szerint keservesen elhúzódó inflációcsökkenést, az általa keresztényüldözött magyarok sorsát, ő kedélyesen pezsgőzik Grúziában, jövő héten Kínába eszi a fene egyedüli uniós államvezetőként a moszkvai diktátorral és a kínai kommunistákkal hetyegni és világpolitikai tényezőt játszani) az egyik oldalán az egybites gyerekkori haverja, a másik oldalán a veje, mindkettő nevén csilliárdos vagyon, amire mindketten azóta tettek szert, hogy ő a miniszterelnök? Van még egy ilyen hely, ahol már nemhogy rendszerszintű a korrupció, hanem maga a korrupció a rendszer, és még mindig van vagy 1,5-2 millió, aki elhiszi, hogy ezt a működést hívják patriotizmusnak, kereszténynemzeti jobboldaliságnak, mindent a nemzeti érdeknek alárendelő hazafias politikának? Nincs még egy ilyen hely. És ha valakinek elmesélnénk dióhéjban, hogy itt ezzel milliók élnek együtt hosszú évek óta úgy, hogy közben nélkülöznek, fáznak, éheznek és nemhogy a gyerekük jövőjét nem látják, de a jövő hetet se tudják tervezni, akkor valószínűleg Afrika vagy Latin-Amerika banánköztársaságaira asszociálna az illető. És igaza lenne, mert ilyen sehol máshol Európában nincs. Ha csak Hatvanpuszta lenne a rovásán, az is régen több lenne, mint ami beleférhetne egy európai jogállamban.

De mert ez itt működik és nagyon okos elemzők szerint még tíz év múlva is működni fog, valóban igaza lehet Parti Nagy Lajosnak abban, hogy alighanem ez a maffiaállam nem belügyként fog megdőlni. Hát akkor majd megdől külügyként, ahogy oly sok más elnyomórendszer a történelem során. Legfeljebb majd jön egy másik elnyomórendszer, mert a szabadságharcos, büszke magyar nép szokva van a jóhoz.

Kapcsolódó hozzászólások