Kapaszkodj meg! Ő Joshi Bharat 17 évvel fiatalabb színész barátnője

Joshi Bharat három hónapja van együtt a nála 17 évvel fiatalabb Kiss Virággal, amiről most beszélt először nyilvánosan.

Joshi Bharatnak új barátnője van Kiss Virág személyében, akit főleg szinkronszínésznőként ismerhet a közönség: ő volt Natalia Oreiro magyar hangja a Vad angyalban, de olyan produkciók szinkronjában is közreműködött, mint például a Róma, az Office, a Lost – Eltűntek, a Firefly, az Esküdt ellenségek vagy a Baywatch.

A pár rögtön címlapon mutatkozott be, mint kiderült, hivatalosan három hónapja vannak együtt. Joshi Bharat eredetileg csak a rádióműsorába hívta meg a színésznőt, de aztán párkapcsolat lett belőle:

“Meghívtam, és január végén a stúdióban találkoztunk… A felvétel után búcsúzkodtunk, és megemlítettem, hogy kávézhatnánk valamikor” – mesélte a műsorvezető a Story magazinnak.Joshi Bharat és Kiss Virág a rádióstúdióban:

17 év köztük a korkülönbség, és mindketten elváltak, ez azonban nem tett őket óvatosabbá, sőt.

Pont az a lényeg, hogy nincsen óvatoskodás. Nincsen viselkedés. Önmagunkat adjuk egymásnak, és nincsenek tabutémák sem.

Virággal bennünk nincs félelem, hogy egyszer vége lesz a kapcsolatunknak” – magyarázta Joshi Bharat.

Mik a közös terveik?

Az összeköltözés, netán esküvő gondolata még épp csak felmerült bennük, a közös nyaralást illetően azonban már konkrét terveik vannak. “Isztambulba készülünk a barátainkkal, nyár végén pedig Olaszországba utazunk. Bharat egy stabil, megbízható férfi. Az igazi, nagybetűs férfi, aki a szerelmet, ami köztünk van, ki is mutatja” – mondta Kiss Virág.

Az interjú során azért a házasság is szóba került, erről így vélekedtek: “Én nem feleséget kerestem, Virág pedig nem férjet. Mindketten voltunk házasok, ami igazából egy jelkép. Mert egy kapcsolat minősége nem a papíron múlik. A papír széttéphető.

A lényeg, hogy megéljük a jelent, hogy van egy ősbizalom közöttünk, és kiegészítjük egymást.

Mi nem tudunk vitatkozni, maximum azon, hogy hol parkoljunk. Boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ezt szeretnénk kiélvezni. Mi tényleg összetartozunk, és mindegy, hogy hol, de azt vizionálom, hogy egymás kezét fogva sétálunk majd tíz-húsz év múlva is” – lelkendezett Joshi Bharat.

“Egy nő a házassághoz nyilván mindig egy picit másképp áll, mert más érzés, ha az embernek férje van, és nem barátja. De ez nálunk nem aktuális kérdés” – tette hozzá Kiss Virág.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Bharat Joshi (@bharat_josh)

Kapcsolódó hozzászólások