A nők több mint 20%-a azért szőrtelenít, mert a párja ezt elvárja tőle. Nőként úgy növünk fel, hogy természetesnek tekintjük a sima lábat, a szőrtelen hónaljat és a bajusz kiszedését. A következő levél írójának házassága azonban bajba került azért, mert eldobta a borotvát.
Az ő történetét ismerheted meg.
Heather levele így szólt.
Sziasztok!
7 éve vagyok házas, most 32 éves vagyok. Boldogan élünk, van egy 3 éves lányunk, és a terhességem óta nem szőrtelenítek. Sokkal szabadabbnak érzem magam, egy dologgal kevesebb, amivel foglalkoznom kell, és több időt tölthetek a gyermekemmel. Ez segített, hogy megtanuljam szeretni a testem minden egyes részét.
Egy idő után azonban a férjem elkezdett bunkó megjegyzéseket tenni arra, hogy nem szőrtelenítek. Nem tetszik neki. Amikor megismertük egymást, szőrtelenítettem, de idővel más dolgok jóval fontosabbá váltak ennél.
A romantikus lábmasszázsok is arról szólnak már, hogy miért nem borotválom a lábamat. Közeleg a szülinapom, a férjem pedig azt mondta, ajándékutalványt kapok tőle lézeres szőrtelenítésre. Engem egyáltalán nem zavar a szőrzetem, de úgy látszik, a férjemet igen.
Mit kellene tennem? Szőrtelenítsek az ő kedvéért? Vagy mondjam meg neki, hogy ez kizárólag az én döntésem? Figyelembe kellene vennem a véleményét abban, hogy hogyan bánok a testemmel?
Kérlek, segítsetek!
Heather
A következő tanácsok merültek fel.
- A szőrzeted senki másra nem tartozik, csak rád. Megteheted, hogy ezzel kapcsolatban figyelembe veszed a párod véleményét, de csak addig, amíg ezzel te is tudsz azonosulni.
- Próbálj rájönni, a férjed miért nem szereti a szőrzetedet. Talán a társadalmi stigma vagy az egyéni ízlése miatt. A legjobb, ha megpróbálod megérteni a nézőpontját, miközben te is megosztod vele a tiédet. Beszéljetek nyíltan erről. A gyereket bízzátok rá valakire, ti pedig menjetek el ketten vacsorázni, és kizárólag egymásra figyeljetek.
- Ragadd meg a bikát a szarvánál fogva! A kommunikációnak egy házasságban kulcsszerepe van. A hiánya sokszor váláshoz vezet: az emberek 69%-a állítja, hogy ez volt a válásuk oka. Az érzések és a vélemény érvényesítésének hiánya a nők esetében az első számú válóok (83%).
- Értsetek egyet abban, hogy nem értetek egyet. Amikor szóba kerül a szőrzeted, mondd azt a férjednek: “Megértem a véleményedet, de én másként érzek. Egyetérthetünk abban, hogy nem értünk egyet?” Ettől a férjed érzi, hogy figyelsz rá, meghallgatod, te pedig kifejezheted az érzéseidet.
- A ’90-es években a nők 80%-a borotválta a teste bizonyos részeit. 2020-ban ez az arány 69%-ra csökkent. A feminizmusnak és azoknak a sztároknak köszönhetően, akik vállalják magukat a természetes mivoltukban, a nők már másként tekintenek a testszőrzetre, mint évtizedekkel korábban.
- A szőrtelenítés esztétikai célokat szolgál, és saját döntésen alapul. Régen úgy vélték, a testszag és a fertőzések csökkentéséhez van rá szükség. Aztán kiderült, hogy ez nem egészen igaz.
- Ha hagyod a testedet a saját természetességében létezni, annak több előnye van: csökken a bőr irritációja, nem fenyeget a szőrbenövés, a borotvapenge okozta sérülések és a kiütések. A hónaljszőrzet pedig még a pártalálásban is segíthet, hiszen feromonokat továbbít. De a testhőmérséklet szabályozásában is fontos szerepe van.
Összefoglalva, hogy mit teszel a szőrzeteddel – leborotválod vagy meghagyod –, az a te döntésed.
A szőrzet meghagyása belső békével tölthet el, és ennél nincs jobb érzés. Légy szabad és boldog a saját testedben!