9 tény Leonardo DiCaprióról, amit biztos, hogy te sem tudtál

Leonardo DiCapriót senkinek sem kell bemutatni. Az egyik legkedveltebb színész, jóképű, és ha másra nem is, de a Titanicra biztosan mindenki emlékszik a neve kapcsán. Bár Jack szerepe meghozta számára a világsikert, 30 éves karrierje során csupán 29 filmben játszott.
A következőkből többet is megtudhatsz az életéről.

1. Leonardo da Vinci után kapta a nevét.

Amikor édesanyja várandós volt vele, akkor érezte először a rúgását, amikor egy da Vinci-festmény előtt állt az Uffizi Képtárban, Firenzében. Szülei ezt jelnek fogták fel, ezért nevezték el fiukat Leonardónak.

2. Ügynökei úgy vélték, az idegen hangzású név a világhírnév útjába fog állni.

Amikor a pályafutása elkezdődött, Leo nehezen talált ügynököt, és amikor végre talált egyet, az is azt javasolta, változtassa a nevét Lenny Williamsre, hogy az amerikai közönség könnyebben befogadja. Leo ezt visszautasította, ám ez nem vált a javára, hiszen éveken át nem kapott munkát, pedig több mint 100 meghallgatáson vett részt. 2 évvel később azonban végre talált egy ügynököt, aki elfogadta őt a nevével együtt. A szerencse ezzel rámosolygott.

3. Egész életében kényszerbetegséggel küzdött.

Az obszesszív-kompulzív zavar, azaz a kényszerbetegség egy mentális probléma, amikor a beteg bizonyos cselekvések állandó ismétlésével próbál úrrá lenni a kényszerérzetén. Leo nem engedi, hogy a betegség átvegye az irányítást az élete felett, ezért keményen küzd ellene. Folyamatos késztetést érez, hogy többször átmenjen egy ajtón és hogy minden földre ragadt rágógumira rálépjen, amikor sétál az utcán.

4. 2009-ben vett egy szigetet azzal a szándékkal, hogy környezetbarát üdülőhellyé alakítsa.

Leonardo 1,75 millió dollárt fizetett azért, hogy valóra váltsa tervét, mi szerint egy teljesen önfenntartó, 36 villából álló üdülőhelyet hoz létre, ahol minden megújuló energiaforrásokra támaszkodik. Tervének megvalósítása nem indult zökkenőmentesen, de többszöri visszautasítás után végre megkapta az építési engedélyt.

5. Leonardo – a távolból – adoptált egy dél-afrikai kislányt, amikor ott forgatta a Véres gyémánt című filmet.

Bár nem vitte magával haza a Los Angeles-i otthonába, folyamatosan pénzt és támogatást küld a kislánynak és a nevelőotthonnak, ahol él.

6. Egyszer legrosszabb színésznek járó címet nyert el.

Karrierje során számos díjat bezsebelt. 1999-ben neki ítélték a legrosszabb filmes párosnak járó díját Lajos király alakításáért A vasálarcos című filmben.

7. Leo kimentette a kutyáit egy befagyott tóból.

Ne nézz fel! című film forgatásán történt, hogy meglátta az egyik kutyáját a tóban. Amikor utána ugrott, a másik kutyája is belevetette magát a tóba. Mindhárman szerencsésen kijutottak a vízből.

8. Sosem randizott 25 évnél idősebb nővel.

Bár 47 éves, úgy tűnik, a nagy korkülönbség nem zavarja a magánéletében. Jelenleg a 25 éves Camila Morrone-nal jár, akivel 4 éve vannak együtt. De nem ez az első alkalom, hogy ennyivel fiatalabb párt választott.

Randipartnerei között volt Nina Agdal, Kelly Rohrbach, Toni Garrn, Erin Heatherton, Blake Lively, Bar Refaeli, Gisele Bündchen és sokan mások. De mindegyikben közös, hogy mikor egy párt alkottak Leóval, egyikük sem volt 25 évesnél idősebb.

9. Kate Winslettel együtt segítettek kifizetni az idősek otthonát a Titanic utolsó túlélőjének, hogy ne kelljen pénzzé tennie az emléktárgyait.

Millvina Dean volt a Titanic legfiatalabb – mindössze 2 hónapos – utasa, és ő volt az utolsó túlélője a katasztrófának. Amikor eltörte a csípőjét, idősek otthonába költözött, de a díjat nem tudta fizetni, ezért kénytelen volt árulni a Titanickal kapcsolatos emléktárgyait. Egy alapot hoztak létre számára, amelynek Kate és Leo 30.000 dollárt adományozott, hogy az idős nő fizetni tudja az otthont.

Kapcsolódó hozzászólások