A barátai, a Pa-dö-dő zenekar tagjai jelentették a szűk családot Lang Györgyi számára, ám a távoli rokonok között sem törhet ki a harc a több tízmilliós örökség reményében. A Blikk információi szerint ugyanis az énekesnőnek nem volt papíron vagyona, úgy tudjuk, minden ezzel kapcsolatos ügyet még a halála előtt elrendezett. Az interneten elérhető céges és a tulajdont igazoló papírok szerint a lakás, amelyben élt és amely menedékként szolgált számára az egyre nehezebb mindennapokban, egy olyan cég nevén van, amelyet ugyan ő, valamint hű társa és barátja, Falusi Mariann alapítottak, de jó ideje Lang Györgyi már csak ügyvezetőként szerepelt benne.
Az interneten elérhető tulajdoni lap szerint a Lang Györgyi otthonaként szolgáló 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található hatodik kerületi ingatlan 1999. május 19. óta van a CORESZ II Kulturális és Szolgáltató Kft. tulajdonában, amelyet nem sokkal az adásvétel előtt alapított Lang Györgyi és Falusi Mariann. Ám azóta több változás is történt a tulajdonosok személyében. – Lang Györgyinek az adatok szerint két céghez volt köze, ám egyik cégben sem volt tulajdonos, csak ügyvezető. Lang Györgyit, mint tulajdonost, 1999. április 13-án jegyezték be a CORESZ-be, és a cégjegyzék szerint az alapítástól kezdve egészen 2006. június 10-ig az is volt, ám utána már csak cégvezetőként tevékenykedett benne. A halálának ezért nincs a cég szempontjából semmilyen örökösödési vonzata, hiszen nincs benne tulajdona. Az ügyvezetői pozíciója a halálával értelemszerűen megszűnt – elemezte a papírokat a Bank360 munkatársa, Tóth Levente, kiemelve: ezekben nincs nyoma, hogy a cégek kezelnék az ingatlant.
