Magyar Péterben mindig volt egy erős frusztráltság, hogy miért nem ő a miniszter – ezt mondta az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa a Mandinernek. Az agresszív exférjről elmondták, folyamatosan Varga Judit érdemeit próbálta kisebbíteni, és úgy beállítani, hogy mindent, karrierjét általában is neki köszönheti. A Mandiner felvette a kapcsolatot Varga Judit egyik neve elhallgatását kérő volt kollégájával, aki közvetlenül a miniszter mellett dolgozott.
Pétert úgy írták le nekem, hogyha meghalna egy barátja, csak azért menne el a temetésére, hogy a sír felett ugráljon, és válogatott szidalmakkal becsmérelje az elhunytat, amiért idő előtt halt meg és nem járta ki neki, amit kért” – fogalmazott a forrás, majd hozzátette, mivel a felettese az igazságügyi miniszter volt, csak rá kellett hallgatnia, ezért igyekezett Magyart minél távolabb tartani magától.Mindenki tudta, hogy Magyar nem egy könnyen kezelhető illető, hirtelen csattan, mindenkit kiszekíroz maga körül, és úgy képzeli, mindenkinél mindent jobban tud” – tette hozzá. Széles körben tudható volt, hogy az ellenzék új felfedezettje és Varga Judit házassága viharos volt. Szavai szerint egyértelmű, hogy ezért elsősorban a gyenge mentális állapotú Péter felel. Ez forrásunk számára két héttel munkába állását követően vált teljesen egyértelművé, mikor az egyik reggel Varga Judit beérve az irodába lelkileg érzékelhetően magán viselte a családi történeseket.
Kiemelte, nem véletlen osztotta meg minden volt kollégája Varga Judit emlékezetes, családon belüli erőszakkal kapcsolatos videóját, mert bár ezt senki nem kérte, de az évek során azt látták a miniszteren, hogy a mindennapjai hasonló körülmények között telnek, és így közvetetten az övéik is. Állítása szerint számtalan olyan eset is volt, hogy a szolgálati autóban, telefonálás közben is, a telefonból kihallatszódva Magyar finoman sem helyénvaló módon beszélt Varga Judittal, becsmérelte, szekírozta. Informátoruk közölte azt is, hogy Magyar folyamatosan a miniszter önbecsülését próbálta tönkretenni – csak a miniszter lelkierején múlott, hogy ez nem sikerült.Ez az, amit mi is megéltünk Varga Judittal együtt” – mondta. A korábbi igazságügyi miniszternek a volt munkatárs szavai szerint nem véletlenül volt az áldozatsegítés a szívügye. Mikor 2019-ben átvette a tárca vezetését, három áldozatsegítő központ létezett hazánkban, ahova tudtak fordulni a családon belüli erőszakot elszenvedők. Varga Judit miniszterségének végére lett ezekből 17.
