HATALMASAT borított MA reggel Varga Judit korábbi férje,leragasztva követelik vissza a pénzt! EZT NÉZD:

Újabb botrányos szál: Varga Judit korábbi férjének szavai miatt újabb hullám indult. Varga Judit korábbi férjének szavai miatt újabb hullám indult, most az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas hívta fel a diákok figyelmét, ezúttal a Diákhitel Központ irodáját leragasztva követelik a diákok pénzét Újabb korrupciós botrányra derült fény a Fidesz ped@fil bűnsegédes ügye révén.

Varga Judit exférje, Magyar Péter a Partizán interjújában elmondta, hogy Rogánék nyomására, gyakorlatilag az egyetemi hallgatókat megkárosítva üzemel a Diákhitel Központ- írja a Societas Az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas azonnali vizsgálatot követel, hogy tisztázzák a több száz millió forint kiszivattyúzásával kapcsolatos vádakat! Ha igaz az, amit Magyar Péter állított, aki korábban a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója volt, akkor akár több száz millió forint is lehet az az összeg, amit a Fidesz-közeli médiacégen keresztül három-hatszoros túlszámlázással elloptak. Mindezt a diákok pénzéből vették el, és tették ezt akkor, amikor számos diák számára ez az egyetlen lehetőség a továbbtanulásra.

A Diákhitel Központ Zrt-nek az lenne a feladata, hogy a lehető legjobb feltételekkel nyújtson a tanulni vágyóknak pénzügyi támogatást, és ezt úgy tegye meg, hogy a rendelkezésre álló források nagy részét a hallgatókra fordítsa, és ne különböző jogcímeken, például kommunikációs költségként, 100 milliókat juttasson a haveri cégeknek. A Diákhitel Központ Zrt. térjen vissza az eredeti céljához, segítsék a diákokat! A Societas emellett azt is követeli, hogy csökkentsék a diákhitel kamatát, valamint nyújtsanak hiteltörlesztési kedvezményeket. Elegünk van abból, hogy ezek az állami intézmények, amiknek segítenie kellene a magyarokat, gyakorlatilag haverok kifizetőhelyeivé váltak. Vizsgálják ki ezeket az ügyeket, vonják felelősségre azokat, akik ezeket a korrupciós bűnöket elkövették- írják. Forrás

Kapcsolódó hozzászólások