Csütörtök reggel az utcán összeesett és megállt a szíve a 80 éves néninek, de ez a 15 éves iskolai diák azonnal cselekedet és ÍGY mentette meg a az idős néni életét! Egy szívecskével fejezzük ki elismerésünket, megérdemli!

A zombori, tizenöt éves Nagy Milica mentette meg a nyolcvanéves Š. D. életét, miután gondolkodás nélkül megkezdte az újraélesztést, fenntartva az idős asszony vérkerkingését egészen addig, amíg a mentők megérkeztek a helyszínre. – Pár másodperc alatt történt minden.

Azt vettem észre, hogy a néni tágra nyílt szemmel, de eszméletlenül fekszik. Felemeltem, s mikor láttam, hogy nem lélegzik, akkor visszafektettem, szabaddá tettem a mellkasát és megkezdtem az újraélesztést – mondta Milica, aki a mentők kiérkezéséig több sorozat mellkaskompressziót végzett, s időközben egy nő is a segítségére sietett és így felváltva végezték az újraélesztést. – Miután a néninek ismét tapinthatóvá vált a pulzusa, megérkeztek a mentősök, akik átvették a segítségadást, majd a kórházba szállították a nénit.

Nyilatkozta a Vajdasági Rádió és Televíziónak Milica, aki hozzátette, ő csak segíteni akart, azt szerette volna, ha életben tudja tartani a mentők kiérkezéséig az eszméletlen személyt. – Nekem eszembe jutott az, amit a zombori Vöröskereszt elsősegély-tanfolyamán tanultunk és abban az pillanatban nagyon hálás voltam ezért a tudásért. Szerintem a helyemben mindenki ugyanezt tette volna – mondta Milica, a zombori közgazdasági középiskola elsős diákja. A zombori Dr. Radivoj Simonović kórházban az RTV megkeresésére azt mondták, az asszony a kórház kardiológiai részlegén van, állapota stabil.

Kapcsolódó hozzászólások