– Nagyon visszahúzódó fiú vagyok és világ életemben kerültem a konfliktust. Soha semmi miatt nem reklamálok, kerülök minden szituációt, amiben konfrontálódni kellene. Nem olyan régen költöztem Budapestről Egerbe, itt végzem el az egyetemet. Nem vagyok ismerős még a városban, nem ismerek helyeket és még nem is barátkoztam még össze senkivel. Így nagyon örültem, mikor az egyetemi csoporttársaim elhívtak két óra között, hogy üljünk be valahova. Egy nagyon szép cukrászdát választottak. Rendeltünk, én kértem egy kávét az itallapról, beszélgettünk, jól éreztük magunkat, majd a fizetésre került a sor – kezdett bele a monológba, majd így folytatta:
– Ekkor a pincér hangosan odaszólt a csoporttársaimnak, hogy: A kis barátotoknak nincs pénze a kávéra, ki tudja valamelyikőtök segíteni? Azt hittem megnyílik alattam a föld. Szerencsére a csoporttársaim nagyon korrektek voltak és szó nélkül kisegítettek. Sokszor elnézést kértem utána, de ők azt mondták, hogy előfordul sőt: velük is megesett már és még a jó ízlésemet is megdicsérték, hogy a legdrágább kávét rendeltem ki. Szerintem a pincérnek meg kellett volna kérdeznie, hogy biztosan azt szeretném-e kérni, amit rendeltem, mégis csak hatezer forintról van szó. De jó része is van a dolognak: a csoporttársaimmal azóta is összejárok és egy jó kis közös sztori lett a balfékségem. De a cukrászdát senkinek sem ajánlom, nem volt túl finom a kávé sem, arról nem is beszélve, hogy milyen megalázóan viselkedett velem a személyzet – mesélte a szürreális élménnyel kapcsolatban Kálmán.