1 perce érkezett! Ma reggel jött a hír Oláh ibolyáról: Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat. Az énekesnő filmdrámába illő életutat tudhat magáénak. 1978. január 31-én született Oláh ibolya. 46 éves lett – Boldog szülinapot! A vadóc természetéről és utánozhatatlan hangjáról ismert előadó művészetével és élete történéseivel az elmúlt esztendőkben volt, hogy a reflektorok minden fényét magára irányította, de az is előfordult, hogy teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
Az elmúlt hetekben ismét egyre többször hallani róla, 46. születésnapja alkalmából pedig mi is visszatekintünk eddigi életútjára, ami sok mindennek nevezhető, de “hétköznapi sztársztorinak” biztosan nem. Oláh Ibolya élete ugyanis sok pályatársával ellentétben közel sem indult egyszerűen. Miután szülei lemondtak róla, csecsemőotthonba került, majd különböző gyermekotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedett. Bár története hallatán sokaknak azonnal összeszorul a szívük, Ibolya többször is hangsúlyozta, voltak olyan időszakok amiket kifejezetten élvezett az intézetekben töltött évei alatt. “Nagyon nagyon imádtam. Hihetetlen! Saját strandunk volt, több kilométer erdő vett körül. Álmomban sem mertem gondolni rá. Főként az tetszett, hogy az utolsó állomás volt, mert ott tanultuk meg a nagybetűs életet. Megtanultuk azt, hogy igazából az élet nem olyan amilyennek mi elképzeltük, hanem sokkal keményebb.
