Csokit evett Rippel Feri új barátnője. Azonnal útjára bocsátotta a lányt! – Részletek:

Rippel Feri számára nagyon fontos az egészséges táplálkozás, így olyan társat szeretne maga mellé, aki szintén vallja ezeket az elveket. Rippel Feri számára szinte a legfontosabb az egészséges életmód, és ebből nem hajlandó engedni. Ezért akár drasztikus lépéseket is képes tenni: A szerelmének is olyannak kell lennie, aki hasonló elvek mentén éli az életét, ugyanis Feri nem tűri a kihágásokat. Ezért is ment tönkre előző kapcsolata.

“Olyan társra van szükségem, aki képes osztozni velem ebben az életmódban. Júniusban szakítottam a párommal, Klaudiával, mivel úgymond ‘elnőttünk’ egymástól. Én egy folyamatos testi-lelki fejlődésben vagyok. Közös éttermi vacsoráinknál sem az egészséges ételeket választotta, utána pedig panaszkodott, hogy nem érzi jól magát. Nem sikerült leszámolnia a csokoládéfüggőségével sem, sasszememmel gyakran szúrtam ki, hogy sutyiban csokit eszik. Én a hozzáállását, ő meg az életvitelemet nem tudta elfogadni” – árulta el a Rippel Feri. Forrás

Kapcsolódó hozzászólások