Már hivatalos, tényleg összejöttek! Nem hiszik el, HOL romantikázik Krausz Gábor és Mikes Anna! Áll leejtós részletek derültek ki:

Áll leejtős részletek derültek ki. A táncosnő az Instagramon 24 óráig elérhető történetében előbb egy autópályáról, majd a bécsi Intercontinental közismert bárjából, az Intermezzóból videózott. Talán véletlen lenne, hogy Krausz új munkája éppen egy ausztriai szállodalánchoz köti a séfet?

A barátok szerint Gábor és Anna között több lehet, mint barátság, de egyelőre ők maguk sem tudják, hogy a „kémián túl” lehet-e több kettejük szépen alakuló kapcsolatából. – A múltbeli kudarcaik miatt óvatosak, és most elsősorban az a céljuk, hogy a műsor után, visszatérve a mindennapokba, maguk is rájöjjenek, vajon így is működik-e ez a kapcsolat. Mind a ketten érzelmileg sérülékeny állapotban kezdték a táncos versenyt, hiszen nem csak Gábor volt lelkileg mélyponton, amikor elkezdtek közösen dolgozni, de partnernője is, miután Anna is éppen túl volt egy nehéz szakításon. A közös munka és a hamar kialakult barátság az első pillanattól kezdve gyógyította mindkettejük lelkét, majd ahogy teltek a hetek, egyre közelebb kerültek egymáshoz.

Árulta el a Blikknek Krausz Gábor egyik közeli ismerőse. Aki szerint megnehezíti számukra a dolgot az, hogy mindenki arra vár, végre nyilvánosan is vállalják az érzelmeiket. Krausz Gábort és Mikes Annát nem értük el, de a séf ismerőse elmondta, továbbra is élvezik egymás társaságát. Egyelőre próbálnak minél több időt együtt tölteni, klasszikus randizgatásba kezdtek, amelynek egyik eseménye volt a múlt heti karácsonyi vacsora, amelyet a Dancing with the Stars stylistjánál töltöttek. Kifejezetten jól jött nekik, hogy Gábornak hetente akár több napot is Ausztriában kell töltenie, amely ugyan munka, de közben egy picit el tudnak bújni a világ elől és kettesben kitalálni, hogyan tovább – súgta meg az ismerős.

Kapcsolódó hozzászólások