– Utálom a szeptembert. Utálom az őszt! – panaszkodott Alina az anyukájának. – Anyós megint belekarmolt a betakarításba és a téli felkészülésbe. Mikor eszik már eleget ez az asszony? Neki nem gyomra van, hanem mélysége!
Angelina Lvovna rosszallóan legyintett a mutatóujjával:
– Ez nem szép! Lányom, nem beszélhetsz így!
A lány felpattant a székéről, és fontoskodó arccal, pávát utánozva, hivalkodóan végigsétált a nappalin. Az asszony nem bírt magával, és hangosan felnevetett.
– Ah, te gazember! Viccnek veszem a szavaidat és a viselkedésedet.
Alina leült a kanapéra az anyja mellé, a vállára hajtotta a fejét, és csalódott hangon azt mondta:
– Miért nem olyan kedves Elizaveta Gennagyijevna, mint te? Ő csak szidni tud, rámutatni a hibákra és baklövésekre. Mintha ő vagy a lánya tökéletesek lennének!
– Kislányom, minden szülő számára a gyermeke a legjobb. Az anyós nem bánik veled rosszul, csak a saját fiáért aggódik. Hogy jóllakjon, ápolt, szeretett legyen. Minden anya a legjobb szándékkal cselekszik.
– Minden rendben lesz. Bízz bennem! Még csak egy éve vagytok házasok. Majd telik az idő, és megszokjátok egymást.
– Bárcsak elhinném, de nem hiszem – válaszolta csalódottan Alina. – Mindenféle hibát el tudok viselni, de azt utálom, amikor az emberek úgy tesznek, mintha arisztokraták lennének. Persze anélkül, hogy arisztokraták lennének.
– És az ember igyekszik elfogadni a rokonait olyannak, amilyenek. Ítélkezés és ráerőltetés nélkül. Ők most már a családod.
– Igen, engedje meg, hogy Elizaveta Gennagyijevna szántani kényszerítsen a dácsáján, tegyen szemrehányást minden hibás lépésemért, én pedig, mint egy szamár, engedelmesen állok és csóválom a fejem. Aranyos! Mit tudsz még ajánlani, mama?
Angelina Lvovna figyelmesen nézett a lányára, és hunyorogva kérdezte:
– Mondd, szereted Kirillt?
– Persze, hogy szeretem! Milyen furcsa kérdés ez? – Alina magabiztosan válaszolt. A lány értetlenül nézett a nőre.
– A férje iránti érzései miatt mindent meg kell tennie, hogy javítsa a kapcsolatát az anyósával és a sógornőjével. Ha férjet választ, automatikusan a családját választja. Legalább próbálja meg. Megígéri?
– Rendben – mondta Alina zúgolódva. – De ha mégsem sikerül, akkor is jól fogok szórakozni. És te nem fogsz megállítani. Megegyeztünk?
– Amíg nem léped túl a határaidat. Remélem, jól neveltelek! – mondta Angelina Lvovna reménykedve.
***
Hazatérve a lány azonnal nekilátott a vacsora elkészítésének. Kirill egy-két órán belül visszaérkezik. Az anyukától. Minden pénteken eljött a szülei házába, hogy meglátogassa Elizaveta Gennagyijevnát és idősebb nővérét.
– Miért van szükségem felügyelőre? – Julia azt állította. – Itt élek és élvezem az életemet, kiélvezem minden napomat. A magam ura vagyok. És amint felhúzza a gyűrűt az ujjára, „kezdődik a reggel a kolhozban. Főzni, mosni, takarítani, rendet rakni, vasalni. Most viccelsz velem? Miért kell nekem ezt a kínzást végigcsinálnom? Csak egyféleképpen házasodhatok meg. Ha egy nap megőrülök.
A legérdekesebb az, hogy Elizaveta Gennagyijevna nem ítélte el a lányát az ilyen nézetekért, sőt, úgy tűnik, még bátorította is.
– Igen, így volt. És te mindig idegen leszel a férjed családjában. Soha senki nem fog téged nyitott szívvel és lélekkel befogadni. De ha szerelmes leszel…
Az azonban feltűnő volt, hogy az asszony nem akart megválni a saját lányától. És ha megnősülne, valószínűleg az anyja lakásába vinné a vőlegényt.
A fia életéhez Elizaveta Gennadyevna nyugodtabban kezelte, mindent azzal a kifejezéssel igazolt, hogy „ő egy fiú”. Bár még itt is igyekezett mindent kordában tartani. Különösen a menyét.
***
– Szerelmem, itthon vagyok! – Kiáltotta elégedetten Kirill, amint belépett a lakásba. – Úgy hiányoztál, mint egy őrült!
– Az jó! – válaszolta játékosan a felesége. – És te is, egyébként nagyon időszerű. Most fejeztem be a cukkinis palacsinta sütését. Nagyon finom! Amíg te lezuhanyozol, én megterítek.
Miután befejeztük a vacsorát, a férjem ünnepélyesen megszólalt:
– Nagyon finom volt! Köszönöm! Most már nyugodtan mehetünk a dácsára. Holnap reggel megyünk.
Alina a végsőkig remélte, hogy anyósa békén hagyja őket, de a szerencse nem volt mellette.
– És Elizaveta Gennagyijevna és Julija nem boldogulnak nélkülünk? – Alina boldogtalanul ráncolta az arcát.
– Nem, túl sok a tennivaló. Különösen a téli előkészületekkel. És anyának rossz a háta, így minden a mi vállunkra nehezedik.
Az asszony boldogtalanul sóhajtott:
– Kirill, elegem van. Tényleg! Belefáradtam a dácsán való szántásba. Nem elég, hogy egész nyáron az ágyásokon ültünk, most még az ősz is odarepül. Az az érzésem, hogy ez a mi kertünk, nem az anyukádé. Vagy csak kihasznál minket!
– Drágám, ne légy ilyen drámai. Tudom, milyen érzelmes vagy – mondta Kirill jóindulatúan. – De ne túlozzunk. Ráadásul anya mindenkiért próbálkozik. És ő majd ad nekünk tekercseket. Vajon hasznát vesszük majd a háztartásban?
– Szó sem lehet róla! – Alina felháborodott. – Inkább eszem egész télen zabkását, minthogy egész nyáron a gyomokkal küzdjek.
Kirill nem szólt semmit a feleségének, és csendben elment teát főzni.
– Kérlek, ne hagyj figyelmen kívül! – Nem zavartatta magát a feleség. – Szeretném, ha azonnal megtanulnánk közös megoldásokat találni. Különben annyi negatívumot halmozunk fel, hogy a jövőben nem fogunk tudni megbirkózni vele.
– Alina, nagyon fáradt vagyok a héten. Kemény hétvége lesz. Nem tudnál pár órát pihenni? Ne gondolj semmire. Csak érezd jól magad! Vagy nem érdemlem meg?
– Sajnálom – mondta a feleségem halkan, lesütött szemmel. – Én csak megosztottam vele, hogy mi bánt engem.
A fiatalember felsóhajtott, és jóindulatúan elmosolyodott:
– Jól van. Akkor fogalmazzunk így. A szürettel és az előkészületekkel majd én és Júlia foglalkozunk. Te pedig a házzal foglalkozol. Különösen a főzéssel. Mit gondolsz? Mind a négyünknek ennie kell. Különben nem leszünk túl jó munkások. Nagyszerű szakács vagy! Készen állsz arra, hogy belemerülj abba, amit szeretsz csinálni?
– Persze, hogy készen állsz! – Boldog.
***
Csak Elizaveta Gennadyevna nem volt elragadtatva Kirill ötletétől.
– Persze, hagyja a feleségét hűsölni, és a mama rossz hátával szenved. Szép munka, fiam! Ezt érdemlem tőled.
De a fiatalember teljesen figyelmen kívül hagyta az asszony „zokogását”. Amikor rájött, hogy semmilyen manipuláció nem fog működni, úgy döntött, hogy a másik oldalról jön, és leszáll a menyéről.
– Ne, ne párolja meg a cukkinit! Gondoljon valami másra. Kezd elegem lenni belőlük.
– Jól van, jól van. Mit szólnál egy kis borscshoz vagy raszolnikhoz? Mit szeretnél?
– Azt kívánom, bárcsak vége lenne a szüretnek. Segítene nekem? Nem! Akkor ne tegyen úgy, mintha érdekelne.
Anyja szavaira emlékezve Alina úgy döntött, hogy nem vitatkozik az anyósával, és csendben folytatta a vacsora elkészítését.
– Ki vágja a krumplit ilyen hatalmas darabokra, nagyszerű szakácsnő?
– cikázott fintorogva a menyecske. – Én már első osztályban is jobban főztem, mint te.
– Azért az jó! De ma már nincs más választásod. Vagy megeszed, amit az asztalra teszek, vagy éhen halsz. És igen, nem fogom erőltetni vagy ráerőltetni az ételt.
Az anyósomnak szó szerint nem ízlett minden. Ahogy a poharak állnak, a szalvéták, és még a borscs színe is.
Julija támogatta Elizaveta Gennagyevnát, és minden elégedetlenségét visszhangozta.
– Alin, természetesen megértem, hogy szereted a bátyámat. De a só határozottan túl sok. Lehetetlen a szájába venni. Meg akarsz szabadulni tőlünk?
A lány hangosan felnevetett az egész házban.
– Hagyd már abba! – Kirill nem bírta elviselni. – Úgy viselkedtek, mint két mogorva nagymama. Ha annyira nem szereted, ne edd meg. Én pedig örülök mindennek, amit a feleségem felszolgál. Talán nem is jött volna ide. Csak leheveredik otthon a kanapéra, és nézi a kedvenc sorozatát. De Alina tisztelettudó volt. Lenne olyan kedves viselkedni? Vagy nem tudja, hogyan kell?
Több rokon a hétvége folyamán egyszer sem mutatott szemtelenséget Alina felé. De gőgös pillantásra vagy a háta mögötti átkozódásra nem volt alkalma.
– Hangosan is beszélhetett. Ha van hozzá bátorsága, természetesen! – nevetett a sógornője. – De én nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy nem akarja elveszíteni a férfi munkaerejét. Kit fogsz bebikázni?
– Te magad provokálod ki a veszekedést! Aztán meg panaszkodsz! – neheztelt a sógornő. – Te jöttél a családunkba. Ha tiszteletet mutattál volna, minden rendben lett volna. De te valószínűleg szándékosan próbálsz minket szidni. Nem fog sikerülni!
***
Alinát mélyen megbántották Julija szavai és Elizaveta Gennagyijevna szemtelen viselkedése. Hazatérve a feleség ultimátumot adott Kirillnek:
– Nem megyek többé a családod dácsájába. Sem engem, sem az ottani munkámat nem becsüli senki!
– Drágám, kérlek! Legalább te maradj nyugodt! Hagyd, hogy úgy viselkedjenek, ahogy akarnak. Csak tudd, hogy nem rosszindulatból. Különben is, senki sem akar bántani vagy megalázni téged. Higgy nekem!
– Komolyan mondod, vagy csak viccelsz? – kiabált a lány. – Anyukád és a húgod nem csinálnak mást, mint hogy tüskéket dobálnak rám. És ezt nekem el kéne viselnem?
– Már megint dramatizálsz és túlzol! Hagyd abba, Aliena! Csinálj már valamit! Jobb így!
***
A harag belülről fojtogatta a lányt. Nem, nem akarta elveszíteni a férjét, nem akart veszekedni vele, nem akarta elrontani a kapcsolatot. De mindazok után, ami történt, a feleség álmodott, hogy a helyére tegye és Kirill, és szemtelen rokonok.
Néhány napig a házaspár nem beszélt.
Kirill jött a munkából, és azonnal leült tévét nézni. Alina bezárta magát a szobájába, és esténként videókat nézett és történeteket olvasott. Bár a szíve mélyén rájött, hogy ezt nem sokáig tudja így folytatni. Mostanra a kapcsolatuk igazi óvodává változott. Menni kell a kibéküléshez, de hogyan…..
És ekkor egy régóta várt, zseniális ötlet pattant ki a fejéből.
***
– Drágám, sajnálom. Hülyén viselkedtem! – Alina édesen énekelt. – És megbántottalak téged, meg az anyósodat és a sógornődet. Egyszer csak összejött minden, és dühös lettem. A jövőben megpróbálom kordában tartani az érzelmeimet.
– Megijesztesz… – válaszolta hitetlenkedve a férj. – Ha eljönnél és rám szabadítanád az összes lappangó „csótányt”, az már inkább az igazságnak felelne meg.
– Nem ez a helyzet. Túlságosan nagyra becsüllek téged!
Kirill szorosan átölelte a feleségét.
– Senki és semmi sem drágább nálad. Ne feledd – felelte a fiatalember.
– Örülök, de… ez még nem minden. Szeretnék megbékélni a rokonaimmal is. Nem bánnád, ha holnap meghívnám anyádat és a húgodat vacsorára?
– Nagyon szívesen. Főleg, hogy lesz lehetőségem segíteni az előkészületekben.
– Megegyeztünk!
A sógornő felhívta Elizaveta Gennagyijevnát, elnézést kért, és hangot adott a meghívásnak.
– Így már jobban szeretlek! Újabb beszélgetés! Természetesen el fogunk jönni. Mindig azok felé megyünk, akik tisztelnek minket.
***
Másnap reggel Alina elküldte Kirillt a boltba, hogy bevásároljon.
– Vegyen meg mindent, ami a listán van, és válassza a legjobb minőséget! Azt akarom, hogy a vacsora irreálisan finom legyen!
További meny kezdett a terv szerint cselekedni. Amint a fiatalember hazatért, a felesége közölte vele a kellemetlen hírt.
– Drágám! Valami hányinger és gyengeség jelentkezett.
– Talán az orvoshoz? – aggódott a férj.
– Nem, nem, nem. Majd elmúlik. Valószínűleg csak egy kis mérgezés. Nem akarom elrontani a vacsorát. Miért nem főzöd meg magad? Az én felügyeletem alatt.
– Biztos, hogy jól vagy?
– Persze, hogy jól vagyok! Kezdjük el, különben lemaradunk róla.
Estére az asztal tele volt különböző ételekkel.
– És te jó vagy! – dicsérte Kirill feleségét. – Nem hittem volna, hogy sikerülni fog. De nagyon tévedtem!
– Megdöbbentem magamon! Hét izzadság jött le rólam főzés közben! Akárhogy is nézzük, de én teljesen másképp kezdtem el tekinteni a női munkára.
Alina ravaszul elmosolyodott, és várta a vendégeket.
***
A rokonok ajándékok és egy üveg bor nélkül érkeztek. Ami várható volt! Amint az asztalhoz ültek, belekezdtek kedvenc tevékenységükbe.
– Menyem, micsoda olivér! Hogy tudod ezt megenni? És a csirke túl sós! Soha nem tanulsz meg főzni!
– Biztos vagy benne? Ennyire rossz? – Kirill tisztázta.
– Jobb, ha füvet rágcsálsz a mezőn. Valószínűleg jobb íze lesz. De úgy látszik, Alina fiatalsága megviseli. Imádkozzunk Istenhez, hogy egyszer jó háziasszony lesz belőle.
– A krumplipüréjét elnézve, ez sosem fog megtörténni. Sajnos!
Kirillnek elég volt még húsz percig bókolni. Ezen az estén értette meg igazán Alinát, és azt, hogy mit kellett elviselnie szinte minden nap.
– Tűnjetek el! – A fiatalember dühös lett. – Nem tudsz te semmit sem értékelni. Nem tisztelsz senkit, csak saját magadat. A feleségem már most nagyszerű háziasszony. És te soha nem fogsz embereket szerezni. Nárcisztikusok, akik nem látnak messzebbre a saját orruknál. A feleségem nem érezte jól magát. Az egész napot a konyhában töltöttem, hogy a kedvében járjak. És mit kaptál cserébe? Nem akarlak többé látni a lakásomban. Menj el! Nincs tea és cukor!
A nők rájöttek, mit tettek. Próbálták igazolni magukat, próbálták megtalálni a megfelelő szavakat, de már késő volt. A fiatalember kirúgta őket az ajtón.
***
– Olyan leckét adtam a rokonaimnak, hogy örökre elfelejtik a házunkhoz vezető utat! – Alina elégedetten nevetett. – Azt hitték, ők a legokosabbak, de saját maguk ellen játszottak!
