– Hagyj békén! Nem ígértem meg, hogy feleségül veszlek! Azt sem tudom, kinek a gyereke.
Vagy talán nem is az enyém. Szóval miért nem sétálsz el, én meg megyek a dolgomra. – ezt mondta az utazó Victor a döbbent Valentinának. Az pedig ott állt, és nem hitt a fülének és a szemének. Ez ugyanaz a Viktor volt, aki szerelmet vallott neki, és a karjaiban hordozta? Ugyanaz a Viktor volt az, aki Valjusenkának nevezte őt, és mennyei mannát ígért neki? Egy kissé zavart, és ezért dühös, idegen férfi állt előtte… Valjussenka egy hétig sírt, örökre búcsút intett Vityának, de kora – már harmincöt éves volt -, vonzerőtlensége, és ezért a boldogság megtalálásának csekély valószínűsége miatt úgy döntött, hogy szülni fog…..
Valya a kellő időben egy sikoltozó kislánynak adott életet. Mashának nevezte el. A lány nyugodtan, problémamentesen nőtt fel, és nem okozott gondot az anyjának. Mintha tudta volna, hogy legalább kiabál, vagy nem kiabál, és semmit sem ér el… Valya nem bánt rosszul a lányával, de nyilvánvaló volt, hogy az igazi anyai szeretet nem volt meg – mint és eteti, öltözteti és vásárol játékokat. De hogy még egyszer megölelje a gyermekét, hogy szeresse őt, hogy sétáljon vele – nem. Nem volt. A kis Mashenka gyakran nyújtotta a kezét az anyja felé, de ő elutasította. Elfoglalt volt, sok dolga volt, fáradt volt, fájt a feje. Ezért nem ébresztette fel az ösztöne, gondolom…..
Amikor Mása hétéves volt, példátlan dolog történt – Valya találkozott egy férfival. Nem csak, hogy hazavitte magával! Az egész falu erről beszélt! Milyen könnyelmű nő Valya.
Nem komoly, nem helybéli, nincs állandó munkája, a semmi közepén él! Lehet, hogy szélhámos… Micsoda zűrzavar! Valya a helyi falusi boltban dolgozott, és azzal szerződtették, hogy rakodja ki az árut szállító autókat. Ezen a szakmai alapon volt a viszonyuk. És hamarosan Valya meghívta új vőlegényét, hogy vele éljen. Az összes szomszéd elítélte a nőt – ismeretlen személyt hozott haza! Gondolnia kellett volna a kislányára, mondták a szomszédok. Ő is hallgat, egy szót sem lehet kiszedni belőle. Tehát valamit rejteget. Valya pedig nem hallgatott senkire. Mintha rájött volna, hogy ez az utolsó esélye arra, hogy nőként boldog legyen…..
De hamarosan megváltozott a szomszédok véleménye az első pillantásra szótlan férfi miatt. Valentina háza férfikéz nélkül romos volt és javításra szorult – Igor, így hívták a férfit, először a tornácot hozta rendbe, majd a tetőt foltozta, és a kidőlt kerítést emelte ki. Minden nap megjavított valamit, és a ház egyre jobb lett a szeme láttára. Látva, hogy a férfi keze ott nőtt, ahol nőnie kellett, az emberek elkezdtek segítséget kérni, és ő azt mondta:
-Ha öreg vagy vagy szegény, segítek neked. Ha pedig nem vagytok azok, fizessetek pénzt vagy termékeket.
Néhány embertől pénzt vett el, másoktól konzervet, húst, tojást, tejet. Valyának volt veteményeskertje, de szarvasmarhája nem volt – ember nélkül. Ezért nem gyakran elrontotta Mashát tejföllel és tejjel. De most már volt tejszín és házi tej és vaj a hűtőben.
Egyszóval, Igor kezei aranyat értek. Ahogy mondani szokták, egyszerre volt teremtő és kaszás. És Valjuska, aki soha nem volt egy szépség, átváltozott tőle – mindenütt ragyogott, mintha megpuhult volna és megpuhult volna. Még Maszenkához is gyengédebb lett. Elmosolyodott, és kiderült, hogy gödröcskék vannak az arcán. Micsoda egy mód…
És Mása felnőtt, és iskolába ment. Egy nap kiült a verandára, és nézte, ahogy Igor bácsi dolgozik, és az ő kezében minden jól megy. Aztán elment a szomszédos barátnőjéhez. Csak este jött vissza, akkor már sétálni volt. Kinyitva a kaput, a lány megdöbbent… Az udvar közepén tornyosultak… hinták! Enyhén ringatóztak a szellőtől, és így és így intettek maguknak, így és így hívták …
-Ez az enyém?! Igor bácsi! Nekem csináltad? Egy hintát?! – Mása nem hitt a szemének.
-Te, Másaun, hát persze, hogy te! Fogadd el a munkát! – nevetett vidáman a rendszerint társaságtalan Igor bácsi.
Mása pedig leült az ülésre, és erősen ide-oda gurult, a szél fütyült a fülében, és nem volt boldogabb lány az egész világon…..
Valya korán elment dolgozni, így Igor bácsi gondoskodott a főzésről. Ő főzte a reggelit, az ebédet. És micsoda pitéket és ragukat sütött! Ő volt az, aki megtanította Mását főzni és teríteni. Annyi tehetség derült ki ebben a társaságtalan, csendes emberben …
Amikor beköszöntött a tél, és rövidültek a nappalok, Igor bácsi elkísérte és elhozta az iskolából. Vitte a táskáját, és történeteket mesélt neki az életéből. Elmesélte neki, hogyan ápolta súlyos beteg édesanyját, és hogyan adta el a lakását, hogy segítsen rajta. És hogy a saját bátyja hogyan rúgta ki őt csalással az apai házból.
Megtanította őt halászni. Nyáron, hajnalban ketten mentek a folyóhoz, és csendben ültek, várva a kapásra. Így tanította meg a türelemre. És nyár közepén Igor bácsi megvette neki az első gyerekbiciklijét, és megtanította vezetni. Zölddel kente be a térdét, amikor leesve összetörte.
-Igor bácsi, a lány meg fogja ölni magát. – morogta az anyja.
-Nem, nem fogja. Meg kell tanulnia elesni és újra felállni. – válaszolt neki határozottan.
És egyszer szilveszterkor igazi gyermekkorcsolyát adott neki a Hóleányról. Este leültek az ünnepi asztalhoz, amelyet Igor bácsi Mása segítségével terített meg. Megvárták a harangszót, gratuláltak egymásnak, nevettek és koccintottak a poharakkal. Finom volt, és mindenki jól érezte magát. Reggel Valya és Igor Mása harsány sikolyára és visítására ébredt.
-Skates! Hurrá! Igazi korcsolyám van! Fehér és új! Köszönöm, köszönöm!!! – kiáltott fel Mása, miután a karácsonyfa alatt egy gyönyörű ajándékot talált. A lány a mellkasát szorongatta, és a boldogság könnyei végigfolytak az arcán …
Aztán Igor bácsival kimentek a befagyott folyóhoz, és a férfi sokáig takarította a havat a jégről, a lány pedig segített neki. Aztán megtanította korcsolyázni. Elesett, de a férfi türelmesen kézen fogva vezette, amíg megtanult szilárdan megállni a lábán. Aztán már tudott lovagolni, és egyszer sem esett el. Mása ujjongott és visított a boldogságtól. És amikor elhagyták a folyót, a férfi nyakába vetette magát:
-Köszönök mindent! Köszönöm, apu…
Most Igor sírt. Az örömtől. Titokban letörölte a szúrós férfias könnyeket, hogy Mása ne lássa őket, de azok maguktól gördültek, és apró jégpelyhekként azonnal ráfagytak a fagyos levegőre…..
Aztán Mása felnőtt, elment a városba tanulni. És sok nehézséggel kellett megküzdenie az életében. Mint mindenki másnak, gondolom. De ő mindig ott volt mellette. Ott volt a diplomaosztóján. Elvitte őt a városba, zsákszámra hozta az élelmiszereket, hogy ne adj’ isten, a lánya, az ő Mashenkája ne éhezzen. ….
Elvezette az esküvőre, amikor Mása férjhez ment. A férjével együtt állt a szülészeti kórház ablakai alatt, és várta a híreket. Dajkálta az unokáit, és úgy szerette őket, ahogy a családtagok néha nem.
Aztán elment, ahogyan egy nap mindannyian el fogunk. A búcsúzáskor Mása mély fájdalmában együtt állt az édesanyjával, és egy marék földet dobva, nagyot sóhajtott, és azt mondta:
-Búcsúzz el, apu… Te voltál a legjobb apa a világon. Mindig emlékezni fogok rád….
És örökre a szívében maradt. Nem Igor bácsiként, nem mostohaapaként, hanem Apaként… Hiszen az apa néha nem az, aki megszülte, hanem aki felnevelte, aki osztozott a fájdalmadban és az örömödben. Aki ott volt neked…
