Anna Fjodorovna belépett az üzletbe. Mindenki, aki ott volt, azonnal elhallgatott. Odament a pulthoz.
-Egy kenyér és egy kis tészta.
Az eladó elé dobta, amit a nő kért.
-Egy ilyen nyugdíjból még vehetne valami mást is.
Az idős asszony nem szólt semmit, némán átadta a pénzt, a legalább százéves táskájába tette a vásárlásait, és kiment a boltból.
Az asszonyok egyszerre megszólaltak.
-Micsoda asszony! Úgy járkál, mint egy rongybaba, nem vesz magának semmit, valószínűleg egy aranykoporsóra gyűjt.
-Igen. Az emberek, ha bánat éri őket, valahogy lágyabbak lesznek, de ez itt, nézd, milyen beképzelt. Hová teszi a pénzét?
Az egyik nő, aki elég fiatal volt, megkérdezte:
-Mi a baj? Hát a nagymama spórol, na és? Mind olyan öregek.
Egyszerre fordultak hozzá mindannyian.
-Nem tudsz te semmit!
-Nem tudok.
Margarita csak hat hónapja jött ebbe a faluba. Társaságkedvelő nő volt, a férje pedig nem csak férfi, hanem mentős is, így azonnal összebarátkozott mindenkivel.
-Ez a Fjodorovna olyan, mintha szégyene lenne a falunknak! – Szégyen! Minden, tudod. Mindenki, Rit, csinál valamit. De ő nem csinál semmit. Mindig minket jelölnek a legjobb falunak. Tudod, milyen elnökünk van? Ha nyernénk, emlékművet állítanának ide. Puskinra!
-Sergejevna, öreg korára bolond lettél! Nos, milyen Puskin? Jeszenyin.
Az egyik öregasszony megvetően nézett a mesélőre. Aztán egy harmadik is közbelépett.
-Mindketten semmit sem tudtok! -Nem tudtok semmit! Akkor új út vezetne az autópályára…
-Maga, Szemjonovna, honnan tudja ezt? Honnan?
-Honnan tudod? Honnan tudom! Az információim forrásai igazoltak.
Margarita megrázta a fejét:
-Nem értek semmit! Mibe avatkozott bele az a nő?
-Hát hogyan? Minden alkalommal, a műsor előtt, mindannyian felteszünk egy kis pénzt a faluban. Hát, hogy rendesen köszöntsük a bizottságot. Kifestjük a klubházat, lufikat lógatunk, ilyesmi. De Anka soha! Sokszor mondtuk neki – Hát, ha nem kapna eleget, de nem kap! Jó a nyugdíja, de nem járul hozzá a jó ügyhöz.
Rita teljesen összezavarodott.
-És te sokat adsz össze?
-Amennyit csak tudunk. Van, aki ezer, van, aki kettő.
-Annyi udvar van itt… Egyszerre lehetne utat építeni.
Szemjonovna intett Ritának a kezével.
-És te is! Hát minek építenénk ezt az utat, ha megnyerhetjük! Azt hiszed, hogy az elnökünk bolond?
Rita elvigyorodott.
-Nem, persze, hogy nem… Akkor milyen bánatról beszéltél? Nem értem, hogy miről beszélsz? Hogy függ össze minden?
A nagymama, aki kezdte, akit mindenki Szergejevnának hívott, újra beszélni kezdett:
-Nézd, Margarita, Annának volt egy unokája. Nagyon beteg volt. Fjodorovna megpróbálta meggyógyítani, de nem sikerült. Már hat éve, hogy eltemette. És olyan, mintha egy új asszony lenne. Kapzsi lett. Éhezteti magát. És havonta egyszer elmegy a városba. Azt hittük, hogy valami szektához csatlakozott. Úgy döntöttünk, hogy beszélünk vele, hogy ne hozzon szégyent a falunkra. És mit gondolsz? Nem engedett be minket!
-Hát, gyászol… Mindegy. Talán templomba jár.
-Milyen templomba? Láttad őt? Valami sátánista.
Rita megrázta a fejét. Furcsa öregasszonyok járnak errefelé. Úgy tűnik, az elnök teljes egészében nekik adja a pénzt, ők meg a szájára néznek. Ez egy szekta. Margaritától még senki sem kért pénzt a falu feldíszítésére, így hát legyintett egyet, és megpróbált mindent elfelejteni.
Egy hónappal később, vagy még később is, Margarita elment a városba, hogy meglátogassa a legjobb barátnőjét. Valamikor ugyanabban az udvarban laktak, majd ugyanabba az óvodába, majd ugyanabba az osztályba jártak. Amikor az útjaik elváltak, nem veszítették el a barátságukat. Csak Margarita a családot választotta, Galya pedig a karriert. Most már híres volt az egész város ügyvédje és ügyvédje.
Néha, sajnos, nem olyan gyakran, mint ahogyan szerették volna, Galya tudott egy-két napot nyaralni. És azonnal felhívta Margaritát.
-Ritka-Margarita! -Margarita! Holnap szabad vagyok! Ebédig alszom, és ebéd után meglepődve látlak a konyhában……
Rita férje nagyon jól bánt Galyával, és gond nélkül engedte hozzá a feleségét. Még azt is mondta:
-Kirándulj el, Rita … Vagy ülsz itt a faluban, miattam nem látod a napvilágot.
Rita mindig nevetett és megölelte a férjét:
-Mit számít az, hogy hol laksz? A lényeg, hogy közel vagy. És a faluban nagyon szép.
Miklós pontosan tudta, hogy Rita az ő igazát mondja. Ránézett és azt gondolta, hogy szerencsés, mert senki sem …
Az első napon Galya elvonszolta Ritát a boltba.
-Ritka, el sem tudod képzelni, mire jutottam! Dolgozom, mint egy ló, még sétálni a városban, hogy vegyek valamit magamnak nem tudok! Egyszerűen nincs időm.
-Hát Galya, te legalább híresség vagy.
-Te is ezt mondod! Miféle híresség vagyok én? Csak egy ember, aki próbálja jól végezni a munkáját.
Fél napig bolyongtak a városban, majd beültek egy szabadtéri kávézóba. A hőség kicsit alábbhagyott, és könnyebb volt odakint lélegezni.
-Ritka, tudod, hogy mit döntöttem?
Hogy mi az?
Rita mosolyogva nézett Galyára. Galya kisgyermekkora óta szeretett meglepni másokat.
-És én kiveszek egy hét szabadságot, és elmegyek a faludba! Hogy van ott, Nyikolaj nem fog kirúgni?
Rita felnevetett.
-Nem rúg ki, de valamit nagyon kétlem, hogy ez egyáltalán lehetséges.
-Te nem hiszel nekem?
-Nem, persze, hogy nem.
-Holnap elmegyünk hozzád!
Galya nem hallott semmit Ritától, és meglepődve szakadt el az étlap mellől. Rita feszülten nézett valahová.
-Láttál egy szellemet?
Galya megfordult, és egy fekete ruhás öregasszonyt látott, aki az utcán sétált.
-Igen, egy ismerőst láttam a faluból. Furcsa, hogy ilyen, a faluban mindenki utálja…..
Galya felvonta a szemöldökét.
-Te ismered Anna Fjodorovnát?
Most Ritán volt a sor, hogy meglepődjön.
-Galja, honnan ismered őt?
-Hát… mondjuk úgy, hogy munkából. Várj… Miért utálják őt?
Rita röviden elmondta a barátnőjének mindazt, amit az öregasszonyoktól megtudott a boltban. Galya figyelmesen hallgatta, majd azt mondta:
-Hű, ott van nálad egy poloska… Mit jelent az, hogy öregasszonyoktól pénzt gyűjtesz a falunak? Ez tiszta átverés! És ezek az asszonyok… Valamiféle emberek……
-Én is így gondolom, de úgy látszik, mindenki elégedett… Szóval, elmondaná, honnan ismeri Anna Fjodorovnát?
Galja bólintott a fejével.
-Tudod, Rit… Nagyon kevés olyan ember van, mint ez a nagymama. A gyermekkórház főorvosa küldte hozzám. Gondolom, te is tudod. Hogy meghalt az unokája?
-Igen, ezt mondták nekem.
-Nos, tessék.
-A halála után Anna Fjodorovna úgy döntött, hogy mindenével, amije van, mindennel, a gyerekeken fog segíteni… Nincs sok pénze, de a végakarata szerint a házat, ahol lakik, a halála után eladják, és az összes pénzt éppen a gyermekkórháznak erre az osztályára küldik. Ahol olyan gyerekek vannak, akik ebben a szörnyű betegségben szenvednek… Mint azt önök is tudják, én voltam az, aki ezt a furcsa végrendeletet elkészítette. Egy fillért sem kértem érte, őszintén szólva sírni akartam. És még… Ő is minden hónapban, miután nyugdíjba ment, eljön a városba, vesz higiéniai termékeket, édességet, gyümölcsöt, és elmegy a kórházba. Ott egész nap szórakoztatja a gyerekeket történetekkel, különböző mesékkel. Minden beteg szereti őt… Ilyen nagymama ő…..
A főorvos azt mondja, nem tud vele mit kezdeni. Azt mondja, hogy az öregasszony lefogyott, mert állandóan alultáplált. És mégis mindent elvisz a gyerekeknek. Sokaknak nincs szükségük semmire, mert vannak szüleik, de vannak mások is. Az árvákat sem kíméli egy ilyen betegség, és vannak, akik megpróbálják nem látogatni a gyereküket. Vagy azért, hogy ne bosszankodjanak, vagy csak nem akarnak ilyen terhet.
Rita hallgatta, és rájött, hogy a falu összes asszonyát meg kellene ölni. Szükség van rá… Ennyi évig kell egy ember közelében élni, ennyi évig kell ismerni, és ilyesmit kitalálni. És ő maga is… Ő is jó, hallott már elég történetet.
-Micsoda történet… Nem is tudja, mit mondjon…..
Rita elgondolkodva kevergette a teáját.
-Egyet biztosan tudok, megpróbálok majd valamit tenni Anna Fjodorovna érdekében… Hogy él?
Galja a barátnőjére nézett:
-És mi van az elnökkel? Nem jöttem rá, hogy tényleg ilyen szemtelenül pénzt csal ki belőle.
-Igen, én magam is, őszintén szólva, sokkot kaptam. És olyan ravasz, hogy csak a nőkből húzza ki a pénzt. Könnyebb meggyőzni őket mindenről.
Másnap Galya és Margarita elmentek a faluba. Este Miklós igazi nyaralást rendezett nekik. Az udvaron terített asztal volt, a grillen grillezett hús. Galya megkérdezte Margaritát:
-Nem bánod, ha meghívom Anna Fjodorovnát?
-Nem, persze, de vajon el fog-e menni?
-Hát majd én gondoskodom róla.
Fél óra múlva Galya visszatért az idős asszonnyal. Anna Fjodorovna rettenetesen zavarban volt és aggódott. Galja elégedetten mosolygott:
-Oh, Ritka, látnod kellett volna, hogy a nagymamák hogy néztek rám. Még a hátamon is éreztem őket!
A vacsora közepére Anna Fjodorovna egy kicsit megszokta, és még beszélni is kezdett. Galja komolyan nézett rá:
-Ez az, Anna Fjodorovna, egyezzünk meg önnel, hogy nem adja tovább az egész nyugdíját. Nézzenek oda, hamarosan áttetsző lesz.
A nagymama csak legyintett a kezével.
-Jaj, Galja, hagyd már abba! Hát mire van szükségem? És a gyerekek boldogok. Tudod, hogy várnak rám? Van ott egy fiú… Olyan jó, olyan ügyes… Sáska a neve. Amikor az anyja rájött, hogy súlyos a betegsége, elhagyta. Tudod, kórházba vitte, de ő máshová ment, például dolgozni. És ő vár, minden nap az ablaknál ül. És a legérdekesebb az, hogy amikor senki sem remélte, bekövetkezett a törés, és a fiú meggyógyult. Az anyát persze értesítették, és azt mondta:
– „Most mit csináljak? Aláírtam egy szerződést, külföldön dolgozom, senki sem gondolta, hogy felépül… Így van ez…..
Rita letörölte a könnyeit.
-Van ilyen valaha is?
-Ez megtörténik, Rita… És nem így történik….
Időnként valaki elhaladt a kapujuk előtt, és mindenki igyekezett benézni, hogy megnézze, mit keres az a gonosz öregasszony egy tisztességes ember házában. Sokáig fennmaradtak, aztán mindannyian együtt mentek elkísérni Anna Fjodorovnát. A nagymamának sok finomságot adtunk, és hirtelen elsírta magát.
-Köszönöm… Régen beszéltem már ilyen egyszerűen, kedvesen… Mindenki kerül engem.
Rita nem bírta tovább.
-Hát miért nem mondod el nekik?
-Miért, Rita? Már régen eldöntöttek mindent maguknak…
Másnap Galya elment az elnökhöz. Rita soha nem tudta meg, miről beszéltek, de egy héttel később az elnök lemondott. És egy héttel később elkezdték az új utat csinálni a faluba, azt mondták, hogy valami ismeretlen szponzor fizetett mindent.
Anna Fjodorovna megkérte őket, hogy ne mondjanak semmit a falubelieknek.
-Már most is van mit megbeszélniük, a volt elnök ügyei lelepleződtek, maradjon minden úgy, ahogy van. Most már nem vagyok egyedül…
Két évvel később Anna Fjodorovna eltűnt. A meglepett falubeliek már reggel óta figyelték az idős asszony háza felé közlekedő autók sorát. Sokan el akartak tőle búcsúzni, azok is, akik a kórházban dolgoztak, és azok is, akik a gyermekeikkel voltak ott.
A helyiek nem tudtak távol maradni a kíváncsiságtól, és amikor a temetőben Galya beszélni kezdett, szégyenkezve hajtották le a fejüket.
Rita és Nyikolaj mellett egy sovány fiú állt. Szorosan fogta a kezüket.
-Mama Rita, Anya Baba soha többé nem jön a kórházba?
-Nem, Szása, most már pihenni fog. -Nem.
-És mi lesz azokkal, akik ott maradtak? Ők is várni fognak, ugye?
Nyikolaj leguggolt a fogadott fia előtt:
-Sása, de ott vagyunk mi is, nem igaz? Mi is meglátogathatjuk a gyerekeket….
Szása elmosolyodott.
-Mehetünk… Mindannyian mehetünk, mert te vagy a legjobb…..
