Azonnal feleségül vettem Marinát. Nem volt köztünk szerelem. Csak egy nap felajánlottam, hogy “összedobjuk magunkat”, és ő elfogadta az ajánlatot. És terhes lett. Bár védekeztünk. Mivel nem volt mit tennünk, össze kellett házasodnunk. Tizenhét évesen. Marynka követelte, hogy menjek dolgozni, de én nem törődtem a kívánságával, és beiratkoztam a Politechnikumba. Délelőtt előadásokra jártam, délután projekteket csináltam, reggel kilenctől egyig pedig vagonokat pakoltam ki, hogy ki tudjam fizetni a szobát egy közös lakásban, és legyen miből megélnem. Volt egy lányunk. Maryna megpróbált nyomást gyakorolni rám, hogy hagyjam abba a tanulmányaimat és dolgozzak többet, de én figyelmen kívül hagytam a követeléseit.
És őrülten szerettem a lányunkat, Anecskát. Ezért tűrtem el egy ilyen feleséget. De egy nap a feleségem elszökött tőlünk. Két hétre. Nekem előadásokra kellett mennem a lányommal. Jó volt, hogy csendben ült, magához húzott, és a tanárok megértőek voltak. A műszakok alatt a diáktársaim vigyáztak a gyerekre. Egyikük apja ügyvéd volt, és vállalta, hogy segít nekem a válásban, hogy a gyerek velem maradhasson. És amikor a tékozló anya hazatért, bepereltem a válást. Marynka csak fecsegett és fecsegett arról, hogyan akarja elérni, hogy elhagyjam az intézetet.
De úgy éreztem, hogy egyszer és mindenkorra megszabadulhatok tőle, és nem adtam fel a szándékomat. A bíróság meghozta az ítéletet, amire szükségem volt. És sem én, sem a lányunk nem láttuk többé Marynkát. Tíz év telt el.
Megbántam a felfedezést? Semmiképpen sem. Igen, nehéz volt számomra. Mindenütt problémák voltak: anyagilag, lelkileg, fizikailag… De vége van. Ma már van saját vállalkozásom; szeretett lányom, akinek tízéves korában meséltem édesanyámról, és azóta nem is említette. De Anecska kitűnő tanuló. Mind az iskolában, mind otthon. Felnő… Egy hónap múlva a lányommal a Fekete-tengerre megyünk nyaralni.
