Anna tizenkilenc éves volt, amikor teherbe esett. Egyedül volt, a férje pedig a hadseregben szolgált. Mind ő, mind a férfi szülei elutasították, hogy támogassák őt. “Nem akarok egy gyerekkel bajlódni” – mondta Anya édesanyja. Az anyósa kategorikusan elutasította, hogy beszéljen vele. Egyedül az apja nővére támogatta őt. Anya negyvenéves volt, több gyermeke volt, és egész életében dolgozott. Anya vele kezdett élni. Amikor Sztasz, Anja férje leszerelt, a lányuk már egyéves volt. A katonai szolgálata alatt Sztasz édesanyja soha nem látogatta meg az unokáját.
Anya apja és anyja csak kétszer látogatta meg őket. Sztasz egy autójavító műhelyben kapott munkát szerelőként. A fiatal család továbbra is a nagynénjüknél élt. Lányuk óvodába járt, Anya pedig munkába járhatott. Nem sokkal később a nagynéninek egy másik régióba kellett költöznie, a néni eladásra kínálta a lakását, Anya és Sztasz pedig bérelt egy lakást. Néhány évvel később Sztasz nagymamája meghalt.
Az anyós talált vevőket az örökölt lakásra, és bármennyire is kérte Sztasz az anyját, hogy ne adja el, ő a maga módján tette. A pénzből felújította a lakást és vásárolt néhány dolgot. “Nem fogod felújítani a lakásomat” – utasította vissza fia kérését.
Anya anyjáról kiderült, hogy semmivel sem jobb, mint a mostohaanyja. A férje néhány éve elhagyta, és egyedül maradt egy háromszobás lakásban. Eszébe sem jutott, hogy a lánya és a családja vele éljen. Évek teltek el. Sztasznak és Anjának saját lakása van, mindkettőjüknek van autója, a legidősebb lányuk tizedikes, a legkisebb pedig harmadikos.
Megengedhetik maguknak az éves üdülőhelyi utazásokat. Anya édesanyját kirúgták a munkahelyéről, Sztasz édesanyja pedig nyugdíjba ment. Mindketten a gyerekeikhez fordultak segítségért. Mindkettőjüket durván elutasították. Az egyetlen személy, akinek Stas és Anya mindig készek segíteni, Anya nagynénje.
